Prológus

Liam James Payne

2013.03.29

- Ne feledjétek, jövő szerdára kérem a házi dolgozatokat! - szólalt meg tanárom újra, idegesítő, madárszerű hangján.

- Fogd már be - mormoltam magamban, miközben tollam végét a padomhoz ütögettem.

Körbenéztem hatalmas osztályomban. Mindenki fel volt dobódva, be volt zsongva a hétvége miatt. Kivéve engem. Engem nem izgatott a tény, hogy lesz két nap pihenőnk. Így is, úgy is olyan ez az egész, mint egy börtön. Bezárnak minket egy épületbe, mondván, hogy így könnyebb lesz a tanulás, és elvárják, hogy a mindennap feladott anyagot szóról-szóra bemagoljuk. Az itt töltött három év van a "Rossz emlékeim listája" legtetején. De vigasztal, hogy már csak elbaszott évet kell túléljek.

- Kellemes pihenést, gyerekek! - mondta biológia tanárunk, majd kiment a teremből.

Kicsengettek volna? Nem is hallottam.

Karórámra pillantottam, és rájöttem, vége van. Végre, elhúzhatok innen a picsába, és csinálhatok, amit akarok. Mondjuk ez relatív.

Felkaptam fekete hátizsákom, hanyagul a vállamra dobtam, majd utam a nagy, kékkel lefestett kijárat felé vettem. Amint kiléptem az udvarra megcsapott a friss, hideg levegő, ami akkor kifejezetten jól esett. Hét órán keresztül, egy poros, oxigén hiányos teremben ücsörögni ...
- Hé, Liam! - szólított meg valaki, hátam mögül, mire én hátra kaptam fejem.
- Hello, Louis - köszöntöttem barátom, aki csatlakozott hozzám.
- Figyelj .... Van egy ajánlatom - szólalt meg néhány perc hallgatás után, mire rá kaptam tekintetem - Akarsz pénzt keresni?
- Hát, egy pici jól jönne - vontam meg a vállam - Miben sántikálsz, Tomlinson?
- Pár haveromnak kéne egy ember. Megfizetik. Csak annyi az egész, hogy el kell vigyél egy csomagot. Teljesen veszélytelen az egész - hadarta, vadul gesztikulálva.
Elgondolkodtatott az ajánlat. Mi van, ha nem teljesen biztonságos? Ha mondjuk füvet, vagy fegyvert akarnak velem csempésztetni? Akkor engem fognak sittre vágni, nem őket.
Mély levegőt vettem, majd felhúztam pulcsim cipzárját, hogy azzal is nyerjek egy kis időt. Egyik felem őrjöng, hogy fogadjam el, mert kell a lóvé, a másik, a pici Liam, glóriával a fején azt kántálja, hogy nem szabad, veszélyes lehet.
- Elgondolkodom rajta, oké? - néztem barátomra, aki nagyot bólintott.
- Akkor meg is mondom nekik. Csá! - intett egyet, majd el is sietett az udvarnak egy eldugott részébe. Szememmel követtem, minden egyes lépését, így láthattam, hogy megáll egy háromfős társaság mellett.
Biztosan nem ide járnak. Ide nem vesznek fel ilyen fazonokat. Tetoválások, fültágító, cigi ... Vérbeli punkok. A hideg ráz az ilyenektől, de komolyan. Nem értem, hogy miért jó az, ha átlövetik a képüket, és szétbasszák a tüdejüket a nikotinnal.
Gyorsan szemügyre vettem a társaságot. Mind ugyan olyan volt: kitetovált, és látszólag laza.
De az egyiken megakadt a szemem. Fekete haja égnek állt, jobb, és bal karja tele volt tetoválva, mindenféle színes motívumokkal, száját, és orrát piercing díszítette.
Éreztem, ahogy a vérkeringésem felgyorsul, és ennek köszönhetően hallhattam a szívem dobogását a fülemben. Még sosem váltott ki belőlem ilyen reakciókat senki.
Nagy levegőt vettem, megráztam fejem, hogy elhessegessem gondolataim, majd elindultam a szobám felé.